- pellerdse@gmail.com
- +3620 270 2285


Sportegyesületünket 1951-ben alapították. Klubunk azóta számos megyei osztályt megjárt, jelenleg a Baranya Megyei II. osztályban szerepel. A legsikeresebb évek a 2000-es esztendőkhöz kötődnek, amikor rendre hely állt a csapat a Baranya Megyei I. osztályban. Olyan híres, volt profi labdarúgók is megfordultak nálunk, mint például Turi Zsolt, aki az említett siker korszakban vezette szeretett csapatunkat.
Elmúlt években rengeteg energiát fektettünk az utánpótlás képzési rendszer fejlesztésébe. Kerner József és dr. Balogh István edzők irányítása alatt ovifocitól egészen az U19-es csapataink is hétről hétre helyt állnak megyénk korosztályos bajnokságaiban. Sikerkén könyvelhető el, két bronzérem, valamint egy ezüstérem ifistániktól, illetve említésre méltó felnőtt csapatunk 2016-os Nagypályás Téli Labdarúgó Bajnokságának I. helyének megszerzése.
Sági Renáta elnök asszony, valamint Tarjányi Róbert alelnök úr/szakosztályvezető irányítása alatt együttesünk felnőtt csapata fiatalításon megy keresztül, előtérbe helyezve a pelléridek, valamint első sorban a pellérdi fialatok felnőtt csapatban való szereplését. Jelenleg is komoly fejlesztések zajlanak sportpályáinkon, két nagy füves, illetve egy kisebb füves pálya áll a csapatink rendelkezésére az iskolától kapott termünk mellett.
Öregfiúk csapatunk hétről hétre helyt áll a Baranya Megyei Öregfiúk Ligában, köztük sok nagy múltú pellérdi játékossal. Jövőt tekintve, célunk, hogy megerősítsük magunkat a Megyei II. osztályban, és később még feljebb tudjunk kerülni, az utánpótlásképzésünket előtérbe helyezve. Egyesületünk felfogását, filozófiáját tekintve a kiváló közösség kiépítésén és összetartás egységén alapul.
A legfontosabb, hogy szeretettel körülvéve mindenki jól érezze magát, szeressen idejárni, űzni ezt a csodálatos sportágat, büszkén menjen ki hétről hétre a vörös – fekete pellérdi !!!